Gyerekáldozatok a Jégkarc Egyesületben, és a Sportiskola műkorcsolya szakosztályánál!
Úgy látszik Debrecenben, a Jégkarc Egyesületben, Sportiskolában, törvény ide, vagy oda, itt mindet lehet! Már a harmadik gyereket rúgták ki, történetesen most az én gyermekemet! [...]
Nem az első botrány a Jégkarcosoknál. De mint minden botrányt a „nagyok” megoldottak. Természetesen mindig úgy, ahogy az érdekeik diktálta. Másfél éve edzőnk kiszemelt magának egy apukát, persze anyukával barátnősdibe voltak, de ennek az edzőnek semmi nem szent. Apuka a család mellett maradt, ezért az edző bosszút állt, és a tehetséges kislányt kirúgta. Természetesen volt ki e „dicső” cselekedetét helyeslően nyugtázta.
Na és most itt van az én gyermekem. Hogy kinek volt útban, azt mindenki döntse el maga. Én is eldöntöttem. Egy évvel kezdett el később korcsolyázni, mint a vele egyidős gyerekek, mégis, ezt az egy év hátrányt behozta. Tavalyi évben kitört a parasztgyalázat, miféle dolog az, hogy egy „senki” gyereke 3. lesz egy nemzetközi versenyen, a polgármesterünk gyereke meg 8.! Volt választása az edzőnek, vagy beáll a diktált sorba, vagy repül. [...]
Mire hazaértünk, a végeredmény összekeveredet. Az eredetileg a harmadik, az olasz kislány, végül ötödik lett, Eszti harmadik, Babett negyedik, az első lett a második, a második meg az első. De a hatodiktól, a tizennegyedikig semmi nem változott. Hmmm. Kommentálja mindenki magának. Én is ezt tettem, elküldtem e-mailbe az érdekes eredményt.
Az e-mail miatt rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze, Sportiskola Igazgatój, Kósa anyuka, apuka, volt minden. [...] Kaptam is ultimátumot, másnap délig. Ha írok egy újabb e-mailt, amiben bocsánatot kérek, akkor a gyerek maradhat. [...]
A Sportiskolából, pontosabban a Sóhivatalból jött egy határozat, melyben ez szerepelt:
Asszonyom, Ön döntött! Nem kért bocsánatot a szülőktől, és az edzőtől, ezzel gyermekét kiírta a Sportiskola műkorcsolya szakosztályából. Döntését sajnálattal, de tudomásul vesszük. Ezzel a „Mórucz” ügyet lezártnak tekintjük.
[...]
És akkor mit lehet tenni? Másik edző? Az ugyan van, de ebben a demokratikus városban más edző nem mehet föl a város jégre, - ami elvileg MINDENKIÉ - csak Gyulai Györgyi, aki mindent megtehet, pénz, erkölcs, tisztesség nem fontos, mert úgy is mindig kihúzza a város első embere, és felesége a ganéból. És nekik mindent lehet? Ne és meddig mehetnek még el? Tehát ki is rúgatta ki a gyerekemet? Kinek voltunk nagyon útba? Tényleg aktuális könyvemnek a címe: Meddig tűr még a Nép??? Én már nem tűrök….
A cikk teljes hosszában itt olvasható. Köszönet Szakály Györgynek a cikk ajánlásáért!









A DKV első dolga volt, hogy eltörölje a régi bérletrendszert, és behozza a csak kombinált bérletet. A lakosság morgott, a szocik pedig azóta is próbálnak ezen a hibán bekúszni az emberek szívébe.
A rendőrség táblavadász akciója még egy fél hónapig tart. A lényege, hogy most lehet nekik küldeni értelmetlen/egymásnak ellentmondó táblákról készült fotót, megjelölve a pontos helyét, és az ígéretük szerint tenni fognak ellenük. Ide értendők természetesen az ezersávos gyorsforgalmi utak mentén nyolc éve kirakott harmincas táblák is.
Mert sajnos mi se maradtunk ki a jóból, hiszen ideért a már több mint egy napja beharangozott vihar, természetesen igen erős szél kíséretében.
Utolsó kommentek