2016. feb 15.

Nagyerdei Terep Maraton 2016

írta: Online Cégér
Nagyerdei Terep Maraton 2016

Futás a debreceni Nagyerdőn

Debrecen talán legismertebb és természeti szempontból egyértelműen legszebb része a Nagyerdő.


nagyerdei-terep-maraton-2014.jpgA hatalmas zöld terület a belváros közvetlen közelében fekszik, mégis, mintha óriási távolságok választanák el
a városi nyüzsgéstől. A sétányok, a száz éves fák, a különböző szolgáltatások és létesítmények mind a feltöltődést segítik elő. A terület kiválóan alkalmas a szabadban való sportolásra, ahogyan ennek már hagyománya is van a városban.

A korábbi sikerek után 2016-ban ismét megrendezik az évről évre egyre jelentősebbé váló sporteseményt a debreceni Nagyerdőben. A hagyományt teremtő Nagyerdei Terep Maraton kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, hiszen különböző távokon - maraton, negyed- és félmaraton - a felnőtt és gyermek korosztály is próbára teheti teljesítményét és hódolhat a szabadban való közösségi sportolás örömének.

A hajdúsági megyeszékhely zöld szívének is nevezett Nagyerdő 1939 óta természetvédelmi terület.


Tavak, botanikus kert, elkülönített parkok, fürdők, sportcsarnok
, a gyermekek legnagyobb örömére állatkert, vidámpark, játszótér is található itt. A látogatókat kisvasút viszi át az országszerte méltán híres városi parkon, mely számos szórakozási lehetőséget kínál úgy a helyieknek, mint azoknak, akik csupán néhány nap erejéig látogatnak el a városba. Minden évben helyi és országos rendezvények tucatjainak ad otthont, igen jelentős szerepet tölt be tehát a város életében.

A Nagyerdő a debreceniek kedvenc találkozóhelye, a kikapcsolódás, a rekreáció fő helyszíne a családok, fiatalok és idősebbek számára.


az-elso-emelkedo-a-rajt-utan_260x_1.jpgAz 1092 hektáros területet a sportolók is előszeretettel látogatják, közülük is elsősorban a futók fedezték fel maguknak a környéken páratlan adottságokkal rendelkező terepet. A friss levegő, az erdő gyönyörű látványa, a kiszakadás a nagyvárosi létből igencsak vonzó alternatívát kínál az edzéshez minden évszakban.

A debreceni futók kétségkívül szerencsésnek mondhatják magukat, hogy ilyen csodás természeti környezetben hódolhatnak szenvedélyüknek. 2014 óta azonban már nemcsak ők élvezhetik ezeket az adottságokat. Azóta a városhatárokon túlról is érkeznek futók a Nagyerdőbe, ahol minden évben két alkalommal - tavasszal és ősszel - kerül megrendezésre a Terep Maraton és nincs ez másként idén sem.

A rendszeres mozgást, futást népszerűsítő rendezvény alkalmas nemcsak arra, hogy sportoljunk és odafigyelünk fizikai állapotunkra, de a több száz futó részvételével zajló Nagyerdei Terep Maraton a különböző generációkat is összehozza, általa gyermekeinkkel is megszerettethetjük a futást, mint az egészséges és aktív életmód részét vagy akár sportbaráti kapcsolatokat is kialakíthatunk.

Szólj hozzá

futás Debrecen Nagyerdő Nagyerdei Terep Maraton